2014. június 25., szerda

Kislány szoknya

Végre idén már csudacsini a kislányom a szoknyákban, így hát varrom is Neki szépen sorban őket.
Lánykámnak valahogy az erőteljesebb színek, és minták állnak jól , ezért esett a választásom erre a pink kockás blúzanyagra.
Kicsit megbolondítottam azzal, hogy az egyik sor fodrot keresztben szabtam.
Igaz, hogy így nem éppen anyagtakarékos megoldás, de látványos.
100 % pamut, kreppelt anyag, íny igazán bababarát viselet, és mamabarát is mert vasalni sem kell.
A lila pedig a Keresztlánykámé lett.



2014. június 11., szerda

Vasmacska

Másodszülöttem valamiért most egészen odáig van a matróz stílusért.
Már kihúzott ezért a pólóért. Most hogy megjött a jó meleg igazából semmi kedvem nem volt az egészhez, én is szerettem volna kint az udvaron semmittenni a műhelyben való kuksolás helyett. Ám a gyermek nem hagyoot békén. Lelkesen tervezett, rajzolt, előhordott mindenféle alapanyagot , így nem volt mit tenni.
Nagy nehezen nekiálltam....igaz, hogy aztán az egész meglett kb. fél óra alatt :) De az a lényeg, hogy meglett :) de érzésem szerint nem sokáig hagy nyugton....mindig vannak új ötletei a Drágámnak.

Azért a végeredmény nekem is tetszik.


2014. június 4., szerda

My Style

Valahogy ha patchwork, akkor nekem ez a technika jön be de nagyon. Szeretem ahogy egymás mellé rendeződnek a csíkok, ahogy kiegészülnek a különböző csipkékkel, mintákkal.
A végeredmény mindig elképesztő számomra.

Most ezekből a csíkokból megint táska készült. Az alap a cicás táska volt, belül húzózáras zsebbel, és felül is cipzárral záródik.
Vállpántja állítható, és a mérete olyan igazi pakolós :) 
Ha szeretnél ilyet rendelj bátran :)   info@textilporta.hu